Szír férfi erőszakolta meg a kalandba eleinte beleegyező nőt!

2017.01.05.

Az ügyészség indítványával egyezően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy magyar nő sérelmére Budapesten - közölte a fővárosi főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel. - Budapesti Napilap -

Üveges Andrea tájékoztatása szerint a férfi vasárnap hajnalban egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a későbbi sértettel, aki előtt görög állampolgárnak adta ki magát. Kezdetben a nő beleegyezésével szexuális kapcsolatot létesített vele, de egyre erőszakosabbá, durvábbá vált, ezért a sértett egyértelműen visszavonta a beleegyezését.

A szír férfinak nincs Magyarországon bejelentett lakó- vagy tartózkodási helye, személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény pedig kiemelkedő tárgyi súlyú - írta Üveges Andrea, hozzátéve: a kerületi ügyészség álláspontja szerint mindezek alapján csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható a gyanúsított részvétele az eljárásban, ezért előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozták, amivel a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egyetértett.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!