Jóni masszázs tévhitek: mi igaz és mi nem

2024.01.23.

Szinte minden témával kapcsolatban vannak félreértések, legendák, amik sok embert visszatartanak az adott dologtól. Most a jóni masszázs tévhiteiről lesz szó, tiszta vizet öntünk a pohárba, miszerint ez valóban egy erotikus masszázs, vagy sem.

 

Az érzéki masszázsról már mindenki hallott, mindegy, hogy az interneten vagy a tévében, sokan ódzkodnak tőle, hiszen ez nem egy megszokott dolog. Rengeteg történetet hallani azzal kapcsolatban is, hogy ki és hogyan viseli ezt a fajta masszászt. Most azonban arról lesz szó, hogy mik azok a tévhitek, amiket érdemes lenne végre teljesen elfelejteni.

 

Erotikus masszázs?

 

Az intimázs tantra jóni masszázsról sokan azt hiszik, hogy ez egy az egyben erotikus masszázs. Pedig jóval több annál. Ennek tulajdonképpen nem sok köze van hozzá, hiszen itt a fő szándék nem az öröm okozása. Ezt nem csupán azért végzik, hogy a másik jól érezze magát, persze nem árt, ha így van, de a hangsúly teljesen máson lesz.

 

A különféle tantrikus masszázsiskola technikái tartalmazzák a jóga, valamint a szomatikus testmunka, a bioenergetika, illetve a szexuális gyógyítás elemeit. A jóni változat holisztikusnak számít, legalábbis abban az értelemben, hogy az emberre nemcsak test, hanem szellem és lélek szintjén is tekint.

 

A cél nem a boldog vég

 

A másik gyakori tévhit, hogy a masszázs célja a Happy Finish, pedig itt sokkal inkább a gyógyulásról és az átalakulásról van szó. Jóval többet jelent szimpla testi érintéseknél. Persze kellemes mellékhatás lehet a szexuális energiák felszabadulása, de itt nem az orgazmuson van a fő hangsúly.

 

A masszőr célja, hogy egy olyan helyet teremtsen számunkra, ahol könnyen megy a gyógyulás, ahol el tudunk lazulni, belemélyedhetünk az adott folyamatba. Fontos, hogy képesek legyünk jelen lenni, ha pedig orgazmus merül fel, akkor nem szabad rá nemet mondani. Mindenképpen bele kell menni a kiterjedés érzésébe, amivel önmagunk lehetünk, amivel végre semmitől sem tartjuk vissza magunkat.

 

Előjáték vagy sem?

 

Harmadik tévhitünk, hogy a jóni masszázs a legjobb előjáték, ami csak előfordulhat velünk. Persze, lehet erre használni, sokan meg is teszik, de a tantrikus masszázs ennél sokkal többre hivatott. Egy szent gyakorlat, egy egység, így nem javasolják, mint bemelegítő gyakorlat.

 

Azok a párok, akik még csak most ismerkednek ezzel a masszázsformával nem ajánlatos, hogy előtte vagy utána közösüljenek. Amennyiben a jóni masszázsra valaki előjátékként tekint, akkor a későbbiekben nem lesznek meg az előnyei, nem tud kikapcsolni és feloldani bennünket.

 

Misztikus masszázs

 

Végül, de nem utolsósorban ez határozottan nem egy misztikus vagy divatos dolog. Itt sokkal inkább arról lesz szó, hogy saját magunk felfedezzük a testünket, áttörjük a korlátainkat, képesek legyünk önállóan gyógyulni. Tény, hogy segíti a spiritualitás felé való nyitást, főleg, ha sikerül kiteljesednie a szexuális energiának, de nem egy légből kapott megoldás, amit bárki alkalmazhat.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!