A Szombathelyi Haladás nyerte a siófoki minitornát

2020.07.10.

Hiába vezetett mindkét edzőmeccsén, győzelem nélkül zárta a BFC Siófok a labdarúgó másodosztályú klubok mini tornáját, melyen negyvenöt perces találkozókat játszottak a csapatok.

A BFC Siófok az ex siófoki Csilus Tamással felálló Haladással kezdett, melyben a korábbi edzőmeccseken játszok kaptak lehetőséget a 18 éves, kispesti belső védővel, Horváth Milánnal kiegészülve, aki szerepelt már az U16-os, U17-es válogatottakban is, az U19-es bajnokság mellett a kispestiek NB III.-as csapatában öt bajnokin lépett pályára az elmúlt szezonban. A házigazdák jól kezdtek, Elek lőtt kapufát, Medgyesi lőtt mellé ziccerben, majd Balogh passza után Elek már be is talált. A folytatásban magasabb fokozatra kapcsolt a Hali, mely áttette székhelyét a balatoni térfére és fordított, igaz Jancsó egyenlítő találatában Hutvágner erősen benne volt.

Az NB II.-es újonc, Pécs ellen már egy igencsak „felforgatott” Siófok lépett pályára, ha komplett sor nem is, de hat játékost azért cseréni tudott Gál István vezetőedző, akik közül Czinkota, Babos, Irmes debütáltak kék-sárga mezben, pontosabban a 18 éves Babos Barnabás már volt a Siófoki Bányász utánpótlás játékosa, ahonnan négy éve a német FC Henningsdorfhoz távozott. A 19 éves Czinkota Dominik a harmadosztályú Rákosmentében, Irmes Dávid a szintén NB III-as Pápán szerepelt, ahol 19 bajnokin egy gólig jutott. Irmes most is betalált Horváth Péter remek előkészítésének köszönhetően, így – Kovács kapus rossz kifutásának köszönhető Hajnal gólt követően – már másodszor vezetett a Siófok, ám mégsem nyert miután Batizi-Pócsi szinte Hutvágner kezei közül csúsztatott a hálóba egy beadást a lefújás előtt és alakult ki az igazságosnak mondható döntetlen, mert a találkozó elején bizony Hutvágner tartotta életben a balatoni reményeket.

BFC Siófok–Szombathelyi Haladás 1–2

BFC Siófok: Hutvágner – Lapos, Izing, Horváth M., Kiss B. – Medgyesi, Tajthy T. – Balogh B., Nikházi, Tömösvári – Elek B. Vezetőedző: Gál István.

Szombathelyi Haladás: Verpecz – Németh Milán, Schimmer, Tóth D., Auer – Csilus T. – Rácz F., Jancsó, Németh Márió, Doktorics (Tóth M.) – Simon A. Vezetőedző: Mátyus János.

Gólszerzők: Elek B. (19.p.), Jancsó (27.p.), Rácz (32.p. –tizenegyesből)

Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC 2–0

Szombathelyi Haladás: Rózsa – Mocsi, Holdampf, Devecseri – Illés, Szekér, Bosnjak, Kiss B., Debreceni – Tóth B., Medgyes. Vezetőedző: Mátyus János.

Pécsi MFC: Helesfay (Kovács B., 18.p.) – Sági, Gajág, Preklet, Katona – Grabant, Nikic, Geiger, Óvári – Batizi-Pócsi, Tihanyi. Vezetőedző: Vas László.

Gólszerző: Medgyes (38.p., 42.p.)

BFC Siófok–Pécsi MFC 2–2

BFC Siófok: Hutvágner – Kiss B., Izing, Horváth M., Balogh B. – Czinkota, Babos – Irmes, Horváth P., György N. – Hajnal G. Vezetőedző: Gál István.

Pécsi MFC: Kovács B. – Kónya, Króner, Rácz, Németh M. – Keresztes, Archie, Bohata, Hegedűs M. – Batizi-Pócsi, Adamcsek. Vezetőedző: Vas László.

Gólszerzők: Hajnal (18.p.), Adamcsek (20.p. – tizenegyesből), Irmes (26.p.), Batizi-Pócsi (44.p.)

A végeredmény: 1. Szombathelyi Haladás, 2. BFC Siófok, 3. Pécsi MFC.

A BFC Siófok nagyon fiatal kerettel vett részt ezen a hármas tornán, a próbázó Irmessel együtt mindössze hat (!) olyan labdarúgójuk akadt a tizenhétből, akik huszonkét évnél idősebbek. Kellenek persze a fiatalok, ám a másodosztályú bajnokikon egy, 2001-es születésű labdarúgónak kell csak mindig a pályán lennie és ennek a szabálynak a többek közt a Medgyesi, Hajnal, Horváth Milán trió is megfelelt…

A klubhoz kapcsolódó hír, hogy a szurkolókat érzékenyen érintette, hogy a szerződéssel rendelkező csapatkapitány, a saját nevelésű Horváth Attila nem marad(hat) a klub kötelékében, méltatlannak érzik a döntést, amire magyarázatot várnak. Hogy kapnak-e, az persze más kérdés… A jövőre száz éves klub mindeközben sorra „szabadul meg” alapembereitől, Lorentz (Paks), Csilus (Haladás), Remili (III. Ker.), Jánvári (Nyíregyháza), Bora (Békéscsaba) után már Rétinek is megvan az új klubja, a Gyirmót FC.

A távozók sora ezzel vélhetően még nem ért véget…

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!