A siófoki meteorológiai állomás melletti építkezés ellen tiltakoznak politikusok és civilek

2020.07.11.

A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban.

A közös fellépés oka, hogy építési engedélyt kapott egy a siófoki obszervatóriumtól 13 méterre, közvetlenül a Balaton-parton társasházat építeni szándékozó befektető. Ez ellen tiltakozott mások mellett Siófok polgármestere, és civilek is részt vettek az obszervatórium előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Az eseményt szervező Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő azt mondta: az obszervatórium melletti telken korábban családi házat akartak építeni, de ezt végül megakadályozta a hatóság. "Most új tulajdonos szerezte meg a telket, és ötszintes apartmanház építésére készül, amihez a Somogy Megyei Kormányhivatal kiadta az építési engedélyt" - közölte a jobbikos politikus.

Hozzátette: egy tavaly júliusban életbe lépett kormányrendelet megtiltja a mérőbázisok 60 méteres körzetében az építkezést, de a befektető még ezt megelőzően indította el az építkezéshez szükséges eljárást. Ezért - mondta Potocskáné Kőrösi Anita - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult; írásbeli kérdésében arra vár választ, mi a fontosabb, a viharjelzés pontossága, és így az emberéletek védelme vagy a telek beépítése.

Lengyel Róbert (független), Siófok polgármestere hangsúlyozta, nem szeretnék, ha ez a társasház megépülne. Kifejtette, ez a több éve húzódó történet felveti a kérdést, rendben vannak-e azok a jogszabályok, amelyek lehetővé tették egy ilyen engedély kiadását.

Hajósy Adrienne környezetvédő arról beszélt, hogy a térségben élők és civil szervezetek egyaránt úgy foglaltak állást: ne épüljön meg ez a ház. Jelezte, hogy az ügyben az ombudsmanhoz fordulnak.

Balla Péter, a Momentum Mozgalom siófoki elnöke, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja kiemelte: a klímaváltozás korában nem engedhető meg, hogy egy építkezés kockára tegye több évtizedes adatsorok folytonosságának biztonságát. Hozzátette, ez az építkezés azért sem kívánatos, mert "újabb darab Balaton-partot venne el".

 

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!