A nyaraló berendezésének alapszabályai

A víkendházak sokszor csak a nyár berobbanásával kerülnek előtérbe.

2021.08.02.

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy saját hétvégi házunk, nyaralónk van, akkor talán ismerjük azt a helyzetet, hogy télen kicsit elszürkül a nyaralós hangulat, és nem kívánkozunk a második otthonunk szépítgetésével foglalkozni, egészen a nyár kezdetéig, amikor viszont mérgezett egér módjára rohangálunk, hogy utolérjük magunkat a tennivalóink áradatában.

Vannak szerencsésebb megoldások is, így ha esetleg a nyaralás során vetettünk szemet az új víkendházunkra, akkor az alábbiakban leírtak a segítségünkre lesznek a berendezéskor.

 

Kerüljük azt a megoldást, hogy lerakatnak használjuk a helyet. A megunt, rozoga bútorainkat nem halmozzuk fel a nyaralónkban, hiszen nem egy garázsban akarunk kikapcsolódni, hanem egy hangulatos otthonban. Ez pedig a kulcsszó, próbáljuk otthonossá tenni a nyaralónkat, de nem feltétlenül olyan részletességgel, ahogy azt az első számú lakásunkkal tesszük, tettük.

Törekedjünk a gyakorlatiasságra, ne zsúfoljuk tele a helyiségeket. Válasszunk ki néhány stílusos bútordarabot, amivel feldobhatjuk a berendezést. Egy szép komód lehetővé teszi a holmik tárolását, télen és nyáron is, emellett lakásdekorációnak sem utolsó, míg egy kényelmes kanapé pedig még alkalmasabbá teszi a nyaralónkat arra, ami a fő funkciója: a pihenésre. Ne siessük el a berendezést, adjunk magunknak időt. Amennyiben gyakran érkeznek hozzánk vendégek, de helyünk nincs túl sok, akkor válasszuk a praktikus megoldásokat, amilyen például egy kihúzható kanapé.

 

Az olyan minden nap használatban lévő tárgyakat, amilyenek az evőeszközök, illetve például a törölközők, kényelmesebb, ha nem kell minden látogatás alkalmával vinni magunkkal. Ezekből évszaktól és látogatásaink gyakoriságától függetlenül tartsunk a víkendházban is.

 

Vannak viszont olyan bútorok, amik feleslegesek, ha csak rövidebb időszakokat töltünk itt. Ilyen például az óriási gardrób, hiszen egy komód is éppen kellő teret biztosít a táskánkban lévő ruháinkhoz. Használjuk ki a rendelkezésünkre álló tereket, de törekedjünk az egyszerűségre, és annak átgondolására, hogy mire van valójában szükségünk a kikapcsolódáshoz.

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!